2013. november 24., vasárnap

Karácsonyi készülődés 3.0

Hétvégén a lányokkal előkészültünk egy kicsit a közelgő adventra. Jövő vasárnap már meg kell gyújtani az első gyertyát az adventi koszorún és a házat is fel lehet már díszíteni. Ezért készítettünk a Joy gépemmel egy-két díszt csillámos dekorgumiból.


 Az adventi "koszorúnk" idén egy kicsit rendhagyó lett, hiszen nem koszorú formájú. A helyi üveg-edény boltban vettünk egy 33cmx12cm nagyságú üveg tálkát, amiben egy sorban helyeztem el a rézszínű adventi gyertyákat (amit előtte selyemszalaggal és csillámos dekorgumi csillaggal díszítettem), majd hungarocell-gyönggyel körbeszórtam, egy-két apró és két nagyobb csillámos dekorgumi csillaggal, hópihével díszítettem, a közepére egy kis hóemberkét tettem és már kész is lett az idei "koszorúnk".






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése